|
Nikon Coolpix 2000
Digitális fényképezőgép
Az elkészített
képeket természetesen át kell tölteni a
számítógépünkbe illetve manipulációkat kell rajtuk
végrehajtani, ez pedig szoftverek nélkül nem
lehetséges.
Tulajdonképpen magához az áttöltéshez nem is kell
semmilyen program, egyedül egy meghajtóprogramot
kell telepítenünk (a tesztet Windows 98SE alatt
végeztük, elképzelhető, hogy más operációs
rendszernél nem kell drivert telepíteni), és azután
mint cserélhető meghajtót látjuk a fényképezőgép
memóriakártyáját. A meghajtóról pedig az Intézővel,
Windows/Total Commanderrel vagy bármilyen más
fájlkezelő programmal átmásolhatjuk a képeket.
Ráadásul a memóriakártyára is másolhatunk fájlokat,
azaz a gép CompactFlash meghajtóként is használható!
Ha támogatott felbontású (1632x1224, 1024x768,
640x480, 320x240) JPEG képeket töltünk fel a
kártyára, akkor azt a gépen meg is tudjuk tekinteni,
annak ellenére, hogy nem a készülék mentette el
azokat. Így a már digitálisan "feljavított" képeket
visszatölthetjük, és elvihetjük a rokonokhoz
megmutatni.
Természetesen a szolgáltatások teljes körű kihasználásához
szükség van egy speciális programra, hiszen csak ez
kezeli a különböző beállításokat (pl. a
fényképezőgépen megszabhatjuk, hogy mely fotókat
szeretnénk áttölteni). Ez automatikusan megjelenik,
amikor csatlakoztatjuk a Coolpix 2000-et a
számítógéphez, és egy gombnyomással elindítható a
felvételek áttöltése. A folyamat lezárulta után
pedig elindul a beállított program (pl. a Nikon View
5).

Az alkalmazások |

Nikon View 5 magyar használati utasítás |
A Nikon View 5
tulajdonképpen a "főszoftver". Ezzel tölthetjük át a
képeket, valamint néhány egyszerűbb műveletet is
elvégezhetünk rajtuk (elforgathatjuk,
megváltoztathatjuk a színeket, megjegyzéseket
fűzhetünk hozzájuk stb.). A képeket egy
gombnyomással elküldhetjük emailben is.
A PhotoStation
Easy egy fényképalbum digitális megvalósítása. A
képeket különböző szempontok szerint mappákba
kategórizálhatjuk. illetve itt is elvégezhetjük
azokat a műveleteket, amelyeket a Nikon View 5 is
felkínál. Minden képhez rögzíthetjük a fotós nevét,
a kép címét, valamint kulcsszavakat és egy leírást.
Ezekre a Find menüpont segítségével rákereshetünk,
így egy jól felépített albumban pillanatok alatt
megtalálhatjuk a keresett képet.

Számomra ez a
program volt a legérdekesebb. Segítségével hatalmas
panorámaképeket illetve QuickTime VR formátumú
filmet készíthetünk. A lényeg az, hogy a
fényképezőgéppel úgy kell lefotóznunk az adott
tájat, hogy egy helyen állva, kb. 25% átfedéssel
fotózunk. A szoftverrel vertikálisan, horizontálisan
vagy mozaikszerűen illeszthetjük össze a képeket. A
Panorama Maker automatikusan megkeresi az
átfedéseket, korrigálja a lencse és a fényerő
különbségei okozta torzulásokat és összeállítja a
képet.
A QuickTime VR pedig egy olyan speciális film, amely
tulajdonképpen egy három dimenziós tér leképezése. Ebben az
egér segítségével körbeforoghatunk, zoomolhatunk, és
úgy érezhetjük magunkat, mintha ott lennénk az adott
helyszínen.

Többek között ezekért a szolgáltatásokért érdemes
digitális fényképezőgépet venni, hiszen ilyen
"fényképragasztást" a hagyományos papírképekkel
nagyon nehéz kivitelezni, mindenképpen be kellene
digitalizálni őket a tökéletes eredmény eléréséhez.
A szoftverekhez is
megkapjuk a teljes magyar nyelvű kezelési útmutatót
(több mint 250 oldal, ebből 130 a telepítéssel
foglalkozik!), de csak digitális (PDF) formában. Ez
talán nem olyan nagy baj, hiszen a programok
használatát úgy is csak a számítógép előtt ülve
lehet elsajátítani. Ez újabb jó pont, hiszen igen
ritka, hogy az ajándék szoftverekhez is kapunk
magyar leírást.
|
1.
A Nikonról, Az első benyomások
2. Műszaki
adatok, rendszerkövetelmények
3. Mi van a
dobozban? Első lépések
4. Szoftverek
5. Használat
6. Beállítási
lehetőségek
7. Menük
8. Üzemmódok,
zoom, expozíció-kompenzáció
9.
Tapasztalatok I. (képminőség, vaku, színek, torzítás)
10.
Tapasztalatok II.
(késleltetés, sorozatfelvétel, fogyasztás)
11. Konlúzió,
előnyök, hátrányok
12. Olvasói
hozzászólások, vélemények, kérdések |
|
|