
A Volkswagen Passat
Nyugat-Európa legnépszerűbb középméretű autója. Nem ez
a helyzet viszont az Egyesült Államokban. Ott a VW
márka vásárlása még mindig csak bizonyos stílust
képviselő vezetőkre jellemző. Többek között ezért is
újította meg a cég a felső-középkategóriás modellt.
A konstruktőrök több, mint 2300 alkatrészen
módosítottak a fejlesztés során. A tetőlemez és a négy
ajtó viszont érintetlen maradt, ahogy szinte minden
külső méret is. Így a Passat belső térkínálata
lényegében megegyezik az elődével, mert a tengelytáv
változatlan, és a hossz is csak 2,8 centiméterrel lett
nagyobb. A legjobban az első és hátsó dizájn jelzi,
hogy új autóról van szó. A fényszórók bordázatlan
műanyag búrát kaptak, a kör elemekkel is "operáló"
hátsó lámpákat pedig középen fehér betét osztja ketté.
A külsőhöz hasonlóan belül is ízléses a Passat. A
középen lévő pohártartó mérete beállítható lett
(mondjunk búcsút azoknak a könnyű műanyag gyűrűknek,
amelyek kiemelkedtek a középen lévő halomból), a
vezető melletti kartámasz alatt pedig egy kis
tárolórekeszt alakítottak ki. A hátsó ülésnél szintén
található kartámasz, két csészetartóval és egy újabb,
jól kihasználható tárolótérrel. Az első ülések negatív
irányban változtak, rövidült az ülőlap mérete. Ezzel
viszont elérték, hogy a hátul ülők lábai
kényelmesebben elférnek.
Jelenleg az új Passat négyfajta motorral kapható
itthon. Ezek közül kettő benzines, kettő pedig a
népszerű dízelek közül való. A legalacsonyabb
lökettérfogattal az 1.6-os rendelkezik, amely 102
lóerőt produkál. Fogyasztás szempontjából az ugyancsak
ilyen teljesítményt nyújtó dízel emelhető ki, ez a
változat országúton beéri 4.5 literrel. A legnagyobb
erőt a másik dízel tudja nyújtani, 130 lóereje
megelőzi a 2 literes benzines teljesítményét is,
hiszen az "csak" 115 lóerőre képes.
|
|

Oldalról nézve szinte
nem is változott |
|
Utazás közben az út, és a
menetszél zaja alig érezhető. A Passat felfüggesztése
ragyogóan elnyeli az úttest egyenetlenségeit anélkül,
hogy azt teljesen eltüntetné. Nem okoznak problémát a
kisebb gödrök sem. A kocsi fürgén veszi a kanyarokat
is, és a kocsitest himbálózását minimális szinten
tartja. A vezető úgy érezheti, hogy egy szilárd,
stabil járműben ül, amely előre kiszámítható módon
irányítható.
Biztonság szempontjából szintén jókat lehet mondani a
kocsiról. Alapáron tartalmaz négy tárcsaféket,
blokkolásgátlót, kipörgésgátlót, első és oldalsó
légzsákokat. Feláras viszont a menetstabilizátor és a
függönylégzsák.
Összességében a Passat egy kitűnő családi, üzleti
autót testesít meg, amelynek listaárába hagyományosan
"beépítették" a megbízhatóságért felszámított plusz
forintokat.