|
Toyota
RAV4
Teszt
Először
1994-ben mutatta be a Toyota a RAV4 terepjáróját. Hat
év után már szükséges volt a típus felújítása,
ennek során külső és belső tulajdonságai egyaránt
változtak. Az új RAV4-es hosszabb és erősebb, mint
elődje volt, viszont ugyanolyan takarékos.
Az autó eleje a modern idők követelményei szerint készült.
Nagy felületű fényszórót és keskeny hűtőrácsot
kapott. Az irányjelzők a lökhárítóban helyezkednek
el, az autó oldalán ívelt öv vonul végig, amely
sportos benyomást kelt. A pótkerék a hátsó ajtón,
speciális műanyag tárolóban található.
A jármű három- és ötajtós változatban készült.
Az előbbi 3,81 m, az utóbbi 4,2 m hosszú. Ezek a méretek
minden bent ülőnek megfelelő kényelmet nyújtanak. Több
hely jut a lábaknak a vállaknak és a fejnek is. A
csomagtartó normál állapotban 400 literes térfogatú.
Ha ez kevésnek bizonyul, akkor a hátsó üléseket le
lehet hajtani. Újdonság, hogy nagyobb anyagok szállításakor
ezek az ülések ki is szerelhetők. A szállított
anyag súlya nem haladhatja meg a 430 kg-ot.
Az
új RAV4-es legbőségesebb felszereltséggel rendelkező
változata elektomos ablakemelőt, távirányításos központi
zárat és elektromos külső tükröket kapott. Az első
légzsákok szériaként járnak. A külső jegyek
mellett a belső formák is sportos hangulatot sugároznak.
Ezen érzést erősíti a műszerfal 3 db fehér számlapos
kijelzője. Az első ülések a hosszirány- mellett már
magasságukban is állíthatók. Az utastér kialakításánál
nagy hangsúlyt kapott a zajok és vibrációk csökkentése.
A gépjárműhöz öt fokozatú manuális sebességváltó,
vagy négy fokozatú automata választható. A meghajtás
lehet állandó illetve kapcsolható négykerék hajtás.
Motorválasztékát az 1,8 literes és a 2,0 literes
benzines adja A előbbi teljesítménye 92 kW/125 LE még
az utóbbié 110 kW/150 LE A nagyobb teljesítményhez
185 km/h végsebesség társul, gyorsulása 10,6 s 0-100
km/h-ra, fogyasztása vegyes használatban 8,8 liter.
Ezen adatok az 1,8-as esetében: 175 km/h, 12,2 másodperc
és 7,4 liter.
Forrás: Kicsikocsi.hu
Szólj
hozzá a fórumban!
|
|
|