Subaru
Outback H6-3.0
Teszt
A
Subaru már évek óta próbálkozik azzal, hogy egy erőteljes
motorral, megújult, elegáns belső térrel rendelkező
modellt varázsoljon az Outback-ből, s talán a legújabb
változattal ez végre sikerült.
A luxus kategóriába tartozó összkerékhajtású
kombik között fő vetélytársai az Audi A4 2.8 Avant
és a BMW 325xi lehet, amelyeknél az Outback magasabb árral
rendelkezik, viszont ha a szükségesnek mondható extrákat
mint a bőrkárpitozás és az automata sebességváltó
(ami az Outback-ben széria) is figyelembe vesszük,
akkor egyből a Subaru viszi a pálmát. Sőt, a lóerőből
is többet biztosít, mint társai, hiszen 16, illetve
17 pacival felülmúlja őket. Ebből a szempontból
komoly versenytársnak mondható a Volkswagen Passat GLX
4Motion AWD kombi, ami 193 lóerőt ad ki a kitűnő,
2.8 literes V6-os motorból.
Ha már a motornál járunk, akkor meg kell említenünk
azt, hogy az új Outback az első olyan Subaru modell
1997 óta, amit hathengeressel láttak el. Ezt megelőzően
az SVX sportkocsiban alkalmazták, de ennek gyártását
beszüntették.
A cég eddig négy hengert használt a típusban,
szemben a mostani hattal. És a különbség igen
szembetűnő. Míg a négy henger mormog, a hat henger
dorombol. S a gyorsulása is sokkal jobbra sikeredett a
100 km/órát 8.9 másodperc alatt éri el, melyet a négysebességes
automata váltónak köszönhetünk (jó és rossz értelemben
is persze). Ez a mutató is meggyőzőbb, mint a korábbi
2.5 literes motornál, s a H6-3.0-ál jelentkező többletteljesítmény
komoly előnyökkel szolgálhat, ha több embert vagy
nagyobb terhet szállítunk.
Az összkerék meghajtásnak és a stabilitás
kontrollnak (VDC-nek) köszönhetően az olajfoltok,
vagy az egyéb okok miatt csúszós útfelületek meg se
kottyannak a kocsinak, hiszen mind a négy kerék szilárdan
áll (és gurul) az aszfalton. A VDC rendszer felméri a
kormányzás szögét és még akkor is stabilan és
mozgásban tartja a kocsit, ha netalán túl gyorsan
vesszük be a kanyart.
De a normál vezetési körülmények mellett is jó véleménnyel
lehetünk a gépkocsiról. A kanyarokban is rendkívül
stabil, irányítható és biztonságos.
|
|
Kanyarokban is jól irányítható
|
|
Az
utastérben zajok szinte nem is tapasztalhatók, hála a
motornak és a kitartó fejlesztéseknek. Meg kell említenünk
azonban, hogy a fékpedál kissé lágynak tűnik, de a
féktávolság ennek ellenére elfogadható.
A belső utastér bőrrel borított, a műszerfal fával,
az autórádió pedig szinte magáért beszél. Kezelése
egyszerű és könnyed, a hangminőség pedig egyenesen
kiváló. A kormány ugyancsak mahagóni és bőrborítást
kapott. A műszereket egy pillantás alatt könnyedén
le lehet olvasni. A klíma automatikusan is vezérelhető,
a kulcsnélküli ajtónyitás pedig szintén magától
érthetődő. A vezetőülés nyolc különféle módon
állítható, igen kényelmes és fűthető. A hátsó
utastérben helyet foglaló társaink talán
panaszkodhatnak kissé a nem megfelelő tér miatt (a térd
nem éppen kényelmes helyzetben fér csak el), de
vigaszt nyújthat számukra a saját napfénytető.
Igaz, ha a hátsót teljesen kinyitjuk, akkor az első
napfénytető alig szellőztet.
Biztonsági szempontból is megfelel az elvárásoknak a
gépkocsi, hiszen három ponton rögzített biztonsági
öveket, mind az öt ülésen fejtámlát találunk és
az ABS is alapfelszerelés. A két első ülésen utazókat
pedig az oldalsó légzsák is védi.
Forrás: Kicsikocsi.hu
Szólj
hozzá a fórumban!
|