Van-e
szebb dolog annál, mint autóval kirándulni menni? Az
utastér tűzhelyként forrósodik át a napsugaraktól,
a gyerekek a hátsó ülésen unatkozásból
rendetlenkednek míg a felnőttek kölcsönösen egymást
hibáztatják. Történhet ez másképp úgy is, ahogy
azt az ötüléses Mini-Van Scénic a reklámban régóta
hirdeti. 700.000 eladott Scénic után a tágas francia
autót most alaposan átalakítják. Meg akartunk győződni
arról, hogy az új Sciénic-el valóban feszültségmentesen
lehet hosszú távon autózni és tettünk egy túrát a
jól felszerelt RXE-típussal.
Kihívóan nézeget minket az új átlátszó üvegű fényszóró.
A motorháztetővel egybeépített, szintén új hűtőrács
tetszetősebb, mint amilyen az előző volt. A korábbi
változat ékformájú motorháztetője olyan hatást
keltett, mint a cápának a szája, amely éppen fel
akarja falni az embert. Elegánsabb az új hátsó rész
is. A hátsó ködlámpákat a csomagtartó ajtajából
a keskeny hátsó lámpasorba illesztették. A
csomagtartó ajtajánál különösképpen leleményesek
voltak a Renault részletekre ügyelő tervezői. Az
ablaküveg önállóan is nyitható és így gyorsan
hozzá lehet férni a 410 literes, nagy csomagtartóhoz.
Amíg idáig infravörös fénnyel működött a központi
zár távirányítója, addig az új nemzedéknél rádiókapcsolat
közvetíti az impulzusokat. Ennek az az előnye, hogy már
nem kell többé pontosan az utastérbe célozni a
kulccsal. A hátránya az, hogy a rádióhullámok akár
a nadrágzseben is áthatolnak. Mulatságos, amikor
valaki lehajol és a Scénic vidáman szembemosolyog. Az
ülések anélkül feszesebbek az előzőeknél, hogy le
kellene mondani a tipikus francia, finom szövetről. A
három hátsó ülés szokás szerint egyenként is eltávolítható.
Az első ülések háttámlájáról lehajtható
asztallapok túraautó jelleget kölcsönöznek a Scénic-nek.
A poharak biztonságos tárolásához lyukak találhatóak
az asztallapon, nehogy felboruljanak rázósabb vezetésnél.
Valódi újítás a műszerfal középső része előtt
elhelyezett, italdoboz és egyéb apróság számára
kialakított tartóhely. Ehhez kapcsolódik a szériafelszereltséghez
tartózó klímaberendezés, ami lehetővé teszi, hogy
forró pusztaságban is legyen kéznél egy korty hűsítő
ital.
|

Az első kompakt egyterű
|
A vezetőülésen helyet
foglalva kétségünk támadhat, hogy a Scénic valóban
4,17 méteres és ezzel a Golf osztályba tartozik. Az
1,68 méteres járműmagasság a bőséges hely érzetét
kelti az emberben. Parkoláskor győződhetünk meg arról,
hogy valóban nem hosszabb az autó! A szervókormány
segítségével mindenkor gyermekjáték a parkolás. A
magasított ülések emelkedettség érzését keltik.
Legkésőbb akkor száll vissza az ember a realitások
talajára és veszi le a lábát a gázról, amikor az
oldalszél a magas karosszériának csapódik. Mindazonáltal
mindent egybevéve nagyon jók a vezetési viszonyok. A
lágy rúgózás egyformán könnyűvé teszi a göröngyös
macskaköves vagy hosszabb egyenetlen úton történő
vezetést. Mindnesetre a hirtelen felbukkanó vasúti átjáró
padkáit rövid bólintással nyugtázza a kocsi.
Szinte tévedhetetlennek bizonyul a Scénic ötfokozatú
sebességváltója. A könnyű kuplunggal együtt a
sebességváltás valódi örömöt okoz. Az 1.6-os 16
szelepes hajtóműnek az 1,33 tonnás francia autóval
semmilyen gyorsulási nehézsége sincs. Fürge 11,2 másodperc
alatt éri el a 100 km/h-s határt. A sietős száguldók
örülni fognak a 182 km/h-s végsebességnek. A
kifinomult hallásúakat talán zavarni fogja a motor
kissé nyers hangja. A 7,3 literes ólommentes
szuperbenzin átlagfogyasztás éppoly örvendetes, mint
a kedvező kipufogógáz-kibocsájtás, amely megfelel a
D4-s normának.
A Scénic RXE felszereltsége elkényeszteti az utasait.
A klímaberendezéstől az audiorendszeren át, amelynek
a kezelőszervei a kormánykeréken találhatóak, egészen
a fedélzeti számítógépig, mindent magába foglal. A
biztonság terén is jelentősen latba veti magát a
kompakt francia autó. Az ABS-t és az első légzsákokat
most már az oldalsó légzsákok is kiegészítik. Azért,
hogy a Mini-Van-t nehogy a piros lámpánál az úgynevezett
"beugrásos" módszerrel a szemünk láttára
rabolják el, 7 km/h-s sebesség alatt minden ajtó
automatikusan lezáródik. Mindenesetre meg kell szokni
az eközben keletkező csikorgó hangot.
Az új 16 szelepes Renault Scénic RXE 1.6 valóban jó
feltételeket teremt ahhoz, hogy a gyerekekkel hosszabb
utazást lehetőleg kényelmesen tegyen meg az ember.
Csupán a autókkal teli utak problémája marad meg, de
ez már egy egészen más történet.