|
Peugeot
607
Teszt
Hazánkban
ezekben a napokban kezdték forgalmazni a Peugeot márka
új vezérhajóját a 607-est. A megemelt hátsó részű
limuzin a korábbi 605-ös típust váltja fel.
A kocsi hátulján még egyértelműen látszik, hogy
Peugeot, míg az eleje a felívelő fényszóróival már
inkább a Mercedes S osztályra emlékeztet. A 607-s
hossza (4,87 m) azonban már nem hasonlítható össze a
német felső osztállyal, mivel az S osztálybeliek,
vagy a BMW 7-es már az öt méteres határt súrolják.
Az első meghajtású 607 számára két fajta motor áll
a rendelkezésre: egy négyhengeres, 98 kW-os, 136 lóerős
turbó dízel és egy 152 kW-os, 210 lóerős V6-os
benzines motor. Ezekkel a számokkal az új Peugeot inkább
a Mercedes E osztályában és a BMW 5-ös környékén
landol.
Első osztályú a 607-es extravagáns felszereltsége.
Már a beszállás során is meglepetést tartogat a
vezető számára. A rádióhullámon alapuló távirányító
megnyomásakor a vezetőülés és a külső tükrök
automatikusan a vezető által korábban beállított
helyzetbe kerülnek. A szériafelszereléshez tartozó bőrüléseken
helyet foglalva, az utazás a GPS navigációs rendszer
útinformációival indulhat. A menet közbeni jó hangzásról
a 12 hangszórós CD-s audiórendszer gondoskodik, amely
koncertterem hatást keltenek és a hangerő
automatikusan hozzáigazodik a gépkocsi hangjához.
Azért,
hogy a sofőr teljesen az útra tudjon koncentrálni, eső
esetén az ablaktörlők maguktól elindulnak. Amint beköszönt
a sötét, a fényszórók szintén maguktól kapcsolnak
be. A nehéz parkolás végett a Peugeot egy elektromos
könnyítő rendszert épített be. A hátramenet
kapcsolásakor szenzorok mérik a kocsi távolságát a
különböző akadályoktól és sípszóval
figyelmeztetik a vezetőt. Ugyanakkor automatikusan enyhén
lefelé fordulnak a tükrök, hogy egyszerűbben meg
lehessen becsülni a kocsi távolságát a járdaszegélyektől.
Az autóból kiszállva távirányítóval lehet működtetni
a központi zárat, így nem felejti el az ember bezárni
a kocsit. Az ajtók lezárásával az oldalsó ablakok
és a tolótető minden egyéb felszólítás nélkül
becsukódik.
A 607-es biztonsági felszereltsége is megállja a helyét
a felsőkategóriában, hiszen a szokványos ABS és négy
légzsák mellett még kisodródás szabályzót és a jávorszarvas
teszten átmenő ESP stabilizátor programot is
tartalmaz. Teljes fékezéskor bekapcsol az elakadás
jelző lámpa, ami figyelmezteti a minket követő autót
és ezáltal csökkenti az ütközés lehetőségét.
Amennyiben a mögöttünk haladó fényszórója túlságosan
magasra lenne beállítva és a belső tükrünkben erősen
világítana, akkor az automatikusan elfordul a fénysugár
útjából.
A Peugeot 607-es ára 8.5 millió forintról indul. Az
autó által képviselt értéket, minőséget és
felszereltségi szintet figyelembe véve erre sem lehet
panaszunk.
Forrás: Kicsikocsi.hu
Szólj
hozzá a fórumban!
|
|
|