‹

Click Here!


Opel Corsa
Teszt

Néhány hete forgalmazza az Opel hazai képviselete az új Corsát. A modellre már ráfért a fiatalítás, hiszen versenytársai formatervezésben és belső kialakításban is előnyre tettek szert. A gyár szakemberei azt várják az új Corsától, hogy hasonlóan sikeres lesz, mint elődje volt, amely folyamatosan az eladási listák előkelő helyét foglalta el. Azért, hogy a sorozat ne szakadjon meg az autó pozitív tulajdonságait megőrizték, a negatív jellemzőket pedig próbálták kijavítani.

Ha szembejön velünk az autó távolról azt hihetnénk, hogy a régi típust látjuk, az orrész változása csak közelről tűnik fel. Az első lámpák teljes íveltségét "élesebbre" cserélték. A hátsó szintén ismerős, de ez már a versenytársak formavilágából. A Fiat Punto-hoz hasonlóan a hátsó lámpák felkúsztak a tető vonaláig. A külső változások megnövelték az autó hosszát, szélességét és magasságát is. Ez a belső tér növekedésénél is jelentkezik. A vállaknak 80, a fejnek 15, a lábnak pedig 6 mm-rel jut több hely.
Az itt alkalmazott anyagok miatt azonban jelentkezhet hiányérzete az autóban ülőnek. A műszerfal kemény műanyagból készült, és az ajtóborításon is ez dominál. A műszereket viszont jól áttekinthetőre tervezték. A háromküllős kormány elegánsabbá teszi a sofőr "munkaterületét". Nehezíti azonban helyzetét az, hogy tolatásnál átlósan hátra nehezen tud kitekinteni, mert a széles hátsó oszlop megakadályozza ebben. Vigasztalódhat ugyanakkor azzal, hogy az autóhoz csak az 1 literes változatnál kell opcióként rendelni a parkolást megkönnyítő elektromos szervokormányt, a többi modellnél alapáron jár.
Amikor rövid utakra indul, akkor a 260 literes csomagtér elégnek bizonyulhat. Ha ez mégsem így lenne, akkor a hátsó üléseket lehajtva 1060 literes teret kap.

Az új Corsa 6 féle motorváltozattal kapható. Ezek közül a legnépszerűbb valószínűleg az 1-es, az 1,2-es és az 1,4-es lesz. Az ECOTEC rendszerű motorok jó környezetvédelmi mutatókkal rendelkeznek. Mindháromra jellemző a viszonylag csendes működés és a dinamizmus. Az 973 cm3 hengerűrtartalmú átlagosan 5,6 liter benzint fogyaszt 100 km-en, a nagyobbaknak 6,4 illetve 7,2 literre van szükségük.

 
   
Hátsó lámpái a tető vonaláig emelkedtek
  

Ha az 1,2-est Easytronic váltóval rendeli a vásárló, akkor kevesebbet, 6,2 litert kell tankolnia minden 100. km után.
Nagy előnye ez az új sebességváltónak, hiszen nemcsak megkönnyíti és élvezetesebbé teszi a vezetést, hanem a kézi váltóhoz képest üzemanyagot is megtakarít. Két állása van. Az egyik esetében előre vagy hátva tolva a kart egy-egy sebességet le- illetve felkapcsolhatunk. A másik állásban automata váltóként működik.

A biztonságosabb autózás érdekében az Opel intelligens pedálkioldó rendszert szerelt a Corsába. Ez csökkenti annak a veszélyét, hogy balesetnél a pedál okozza a lábak sérülését.

Pozitívumok
- nagyobb belső tér
- csendes motorok
- jól kapcsolható sebességváltó

Negatívumok
- a hátsó oszlop nagymértékben akadályozza a kilátást
- kemény borítású műszerfal

Forrás: Kicsikocsi.hu

Szólj hozzá a fórumban!


 

Legfrissebb fórumtémák

 
[an error occurred while processing this directive]
 

 

Copyright: Fellpack Kft. 2000-2023. Minden jog fenntartva.

Médiaajánlat