‹

Click Here!


Fiat Doblo
Teszt

A Fiat az új Doblót nem kisbusznak, hanem egyterű szabadidőautónak tartja. A Renault Kangoo és a Citroen Berlingo mellett a Doblo elsődleges célja, hogy több célra használható járműként szerepeljen a piacon.

Aerodinamika
Az egyenes szélvédő és a szegényes aerodinamikai forma részben okolható az ijesztően rossz teljesítményért. 100 km/órás sebességnél küszködni kell azzal, hogy a Doblo hasítsa a levegőt. Ja, ráadásul nem is tud olyan sebességet produkálni, hogy említést tegyünk a szélzajról.

Tágra nyíló ajtók
Mind az első, mind pedig a hátsó ajtókat úgy tervezték, hogy praktikusság jellemezze őket (legalább őket?). Hosszúak és szélesre nyithatóak, így a ki- és beszállás, valamint az esetleges ki- és bepakolás könnyed és zökkenőmentes legyen.

Hívja Frédi Flinstone-t
A bizonyítékok nem ezt mutatják, de van benne motor. Igaz, ha felnyitjuk a motorháztetőt, akkor látjuk, hogy mind az 1.2 literes benzines (65 lóerő), mind pedig az 1.9 literes dízelmotor (63 lóerő) mellett is akad(na) hely bőven, egy jobb, nagyobb teljesítményű gépezet számára.

 

   


Lehajtott ülésekkel 3000 literes a csomagtér

  

A Fiat állítja, hogy még 2001-ben kapható lesz az 1.6 literes benzines és az 1.9 JTD turbó dízel modell is, mindkettő 100 lóerővel.

Üveg van bőven
Az első ajtóba épített üvegek mélyek, hogy parkolásnál és manőverezésnél jobban kiláthassunk előre. Ez jól működik, s praktikus, viszont nem lehet végig letekerni az ablakot, így nem tudunk hol könyökölni nyáron.

Viktoriánus stílus
A Doblo hátsó tengelye ugyancsak régimódi felfüggesztést kapott, amit a Fiat azzal igyekszik kimenteni, hogy így a belső utastér nagyságát növelik, illetve túlterhelés esetén sokkal biztonságosabb az autó. A másik két jellemzőjét ők nem említik. Olcsó és tartós ez majd főleg Dél-Amerikában válik be, ahol szintén forgalmazzák a jövőben a Doblót.

Tágas, de lassú
A Doblót úgy tervezték, hogy olyan hasznos és tágas legyen, amilyen csak tud. A fejrész masszív elöl és hátul is - sőt, valóban kényelmesen elfér benne öt felnőtt. Mögöttük 750 literes csomagtér várja a tárolandókat.

 

  


Könnyű ki- és beszállni

   

Ha lehajtjuk a hátsó üléseket, akkor Ford Transit közeli 3000 literes kapacitást érünk el. De hol van a motor teljesítménye a Fordhoz képest?

Legyen távolságtartó
Ne parkoljon túl közel az Ön mögötti gépkocsihoz vagy tereptárgyhoz, hiszen a csomagtartó ajtajainak kinyitásához egy jó méteres távolság szükséges.

Szeret inni
Azt hihetnénk, hogy folyik a tankból a benzin - de a szén-dioxid kibocsátási értékek is kedvezőtlenek: 183 gramm/km a benzinesnél és 191 a dízelnél. Ez is mind azt mutatja, hogy a motor erősen túlterhelt.

Az ABS alapfelszerelés
A fékek jók, bár a pedál kissé túl lelkes. Minden Doblóban elöl tárcsa-, hátul pedig dobfék van. Az ABS és az elektronikus fékerőelosztás pedig alapfelszerelés.

Önálló
A Doblót akár forradalminak is nevezhetjük, hiszen a Multiplához hasonlóan nem azonos egyetlen Fiat termékkel sem, hanem nyugodtan állíthatjuk, hogy a nulláról tervezték. Így a Doblo kerekeit teljesen ki lehetett tolni szélre, valamint olyan lapos és tágas csomagteret álmodhattak meg neki, amilyet csak akartak.

 

   


A műszerfalat nagyon eltalálták

  

Életrevaló
A műszerfalat nagyon eltalálták. A kapcsolók mind a központi (középső) részen vannak, a fűtés és a hűtés nagyszerű, s minden verzióban átlagon felüli a rádiósmagnó.

Családban marad
A hátsó utastér is kiváló (sőt, kiemelkedő), hiszen még három felnőtt utas feje és lába is kényelmesen elfér. A nagy ajtók megkönnyítik a ki- és beszállást. Ezzel sok vállalkozó és fiatal család kedvencévé válhat - s pont ez a célja a Fiatnak.

Úton
A Fiat Doblo vezetési élménye olyan, mint egy időutazás. Mégpedig azért, mert harminc évvel ezelőtt a csodálatos jellemzővel illethettük volna. De manapság... A modern időkben ez a tempó megalázóan lassú. Maga a statisztika sem kecsegtet túl jóval, hiszen a 100 kilométeres sebességet már papíron is csak 19 másodperc alatt éri el a benzines, míg 21 alatt a dízel változat. A kormányzása viszont lágy és közvetlen. A hagyományos szervot alkalmazza, s sokkal jobb, mint a Fiat Punto.

Mellette: méret, könnyed kezelhetőség.
Ellene: teljesítmény, fogyasztás, forma.

Forrás: Kicsikocsi.hu

Szólj hozzá a fórumban!


 

Legfrissebb fórumtémák

 
[an error occurred while processing this directive]
 

 

Copyright: Fellpack Kft. 2000-2023. Minden jog fenntartva.

Médiaajánlat