A Citroen próbálja
újjáéleszteni azt a képet, mely szerint élen jár
az autóipari újítások terén. Ennek jegyében történt
a C5-ös kifejlesztése is, melynek tulajdonságai
joggal emelik a modellt versenytársai felé.
Bár az XM-et és később a Xantia-t fogja leváltani,
a C5-ös minden dimenziójában nagyobb, mint az utóbbi
modell, főképp magasságban. A padlózat a szokványosnál
szintén magasabb és majdnem teljesen lapos, az orrész
kicsi, a szélvédő pedig terjedelmes. A C5-ösben a
legújabb Hydractive 3-as verzió található (a Citroen
jellegzetes hidropneumatikus felfüggesztéséből), ami
által az út szintjéhez és a sebességhez mérten változik
a kocsi talajhoz mért távolsága. Természetesen többféle
motorváltozat közül választhatunk: a 2 literes és a
2.2 literes HDi turbódízel, a 210 lóerős V6-os,
valamint az 1.8 és a 2 literes benzines áll rendelkezésre.
Megbízhatóság és minőség
A Citroen újabb és újabb vevőréteget próbál
megnyerni, így a megbízhatóságra a hírnév érdekében
igen sok figyelmet szenteltek. A vásárlók aggodalma a
hidropneumatikus felfüggesztés miatt megalapozatlan,
mint ahogy az a Xantia esetében is kiderült, s a
mostani rendszer talán kicsit egyszerűbb is.
Image
Sokan rajonganak magáért a Citroen-ért és az ízig-vérig
francia stílusért, míg mások csak egy jó kocsit
szeretnének. Mondhatnánk, hogy a C5-össel ez utóbbi
csapatot célozták meg, de anélkül, hogy figyelmen kívül
hagyták volna az elsőbe tartozókat. Az eredmény? Egy
középút.
Teljesítmény
Ha össze szeretnénk foglalni a lényeget, akkor bátran
állíthatjuk, hogy mindegyik motorváltozat elegendő húzóerővel
és teljesítménnyel rendelkezik. Az új HPi 2.0 kitünően
vált gazdaságos üzemmódból az erőteljesbe, bár
kicsit zajos, ha alapoan felpörgetjük. A V6-os pedig
kifejezetten lágy és könnyed, viszont a fogyasztását
tekintve nem sorolható éppen az olcsó kategóriába.
Az ebben a modellben használt (választható) automata
sebességváltó tisztán váltja a fokozatokat, de található
mellette egy jól kezelhető Tiptronic-szerű kézi
funkció is. A 136 lóerős 2.2 HDi szintén hasonlóan
teljesít, bár nem annyira simulékony, mint a Volkswagen
PD130-asa.
Vezetési könnyedség
A C5-ös egy nagy méretű, széles kocsi és ez
kezdetben bizony érezhető, de amint néhány manővert
elvégzünk vele, könnyen hozzá lehet szokni, mivel
precízen és jól reagál. A nagy ablakoknak és a ?magasra
helyezett vezetőülésnek köszönhetően nagyszerűen
ki lehet látni a kocsiból a távolság érzékelő
pedig könnyíti a hátramenetben történő parkolást.
A fékek, a gáz és a kuplung pontosan és folyamatosan
működnek, így a vezethetőség könnyed és sima.
|
|
Hat légzsák véd
a sérülésektől
|
|
Biztonság
Hat légzsák alapfelszerelés: a két első, a két
oldalsó és a két függöny légzsák, ami mind az első,
mind pedig a hátsó ülés utasainak fejét védi az
esetleges sérülésektől. Mindegyikük két fázisú,
és az ütközés mértékéhez képest fújódik fel.
Minden biztonsági öv három ponton rögzített. Az ajtók
automatikusan bezáródnak, ha 30 másodpercig nem
lettek kinyitva, valamint a csomagtartó is
automatikusan zár, ha a kocsi mozgásba lendül.
Tágasság
Első benyomásra igen tágas autónak tűnik, amit a szélességének
és a magasságának köszönhető. Az első ülésen
utazóknak bőségesen akad hely, míg a hátsó ülésen
a lábaknak is kevesebb hely marad, illetve a fejrészből
vesz el a hátsó szélvédő kialakítása. Több pohártartó
és lenyitható tartó is a kényelmet szolgálja, s
egyes modellekben a hátsó ülés középen lenyitható
könyöktámasszal is rendelkezik.